1 Timothy 6
1 A rabigát nyögő szolgák tartsák teljes tiszteletben az ő uraikat, hogy az Isten neve s a tudomány ne káromoltassék.
2 Viszont azok, akiknek hívő uraik vannak, meg ne vessék uraikat azon ürügy alatt, hogy azok testvérek, hanem annál szívesebben szolgáljanak nékik, mert azok, mint hívő s szeretett testvérek, javukat munkálják. Ezt tanítsd, erre ints.
3 Aki másként tanít és nem ragaszkodik a mi Urunk Jézus Krisztus üdvösséges igéjéhez és a kegyességgel megegyező tanításhoz,
4 az képzelgő, tisztára tudatlan ember, a vitatkozás és szóharc betege; pedig ebből ered az irigység, viszály, káromlás, gonosz gyanúsítás
5 és a bomlott agyú, az igazságvesztes és a kegyességet üzletnek tartó emberek torzsalkodása. Fordulj el az ilyenektől.
6 Legjobb üzlet a megelégedéssel párosult kegyesség.
7 Hiszen semmit sem hoztunk magunkkal erre a világra; világos, hogy nem is vihetünk el semmit sem magunkkal.
8 Ha van eledelünk s ruházatunk, érjük be vele.
9 Akik gazdagságra vágynak, kísértésbe, tőrbe s sok oly botor és ártalmas kívánságba esnek, amik veszedelembe és romlásba döntenek.
10 Minden baj forrása a pénz áhítása: akiken ez már erőt vett, azok a hit útjáról letértek és sok bajba jajba keveredtek.
11 Te, óh Istennek embere, ettől őrizkedjél. Járj tovább is az igazság, a kegyesség, a hit, a szeretet tűrés, a szelídség útján.
12 Harcold meg a hitnek nemes harcát, ragadd meg, amire hívattál, s amire sok tanú előtt jó vallással vallást tettél, - az örök életet.
13 Az Istenre, aki a mindenséget élteti s a Jézus Krisztusra, aki Poncius Pilátus alatt a jó vallásról vallást tett, parancsolom:
14 tarsd meg a parancsolatot kifogástalanul s feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenése napjáig,
15 amelyet a maga idejében felhoz a boldogságos egyetlen hatalom, a királyok királya és az urak Ura,
16 az egyedül halhatatlan, a hozzáférhetetlen világosságban lakozó valóság, akit az emberek közül sem nem látott, sem, nem láthat senki. Övé a dicsőség s az örök hatalom. Ámen.
17 E világ gazdagjainak parancsold meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, ne is vessék reménységüket a bizonytalan gazdagságba, hanem az élő Istenbe, (aki bőségesen ellát minket minden eledellel),
18 aztán, hogy jót tegyenek, legyenek nemes tettekben gazdagok, szíves adakozók, javaikat másokkal megosztok
19 s ilyen kincsekkel vessék meg jövőjük alapját, hogy elnyerjék az igazi életet.
20 Timóteus! A rádbízott kincsnek légy hűséges őre. Kerüld a hamis tudomány üres fecsegését és vitatkozását.
21 Akik ebben mesterkednek, azok a hitet elhagyták Kegyelem te veled. Ámen.